Fogadj-L!

A másság köztünk él, itt van mellettünk, itt van bennünk. Kérdés az, mennyire tudjuk elfogadni. Az én barátaim körében nagyon gyakori, hogy mindenki egyedi akar lenni. Olyan, akiből nincs több. Ezért lesz két hetente más színű a hajuk, ezért raknak piercinget ide, piercinget oda. Ez a korszak mindenkinél eljön. Nálam is. Az elmúlt két-három évben megőrültem, ha valaki nem ismerte fel rajtam, hogy metált hallgatok. Ezért szereztem be acélbetétes bakancsot, meg egy csomó zenekaros pólót. Ki akartam tűnni. Emberként görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy egyediek, különlegesek legyünk, nem akarunk úgy kinézni, mint mindenki más a hármas metrón a Corvinnál. Annyira keressük azt, ami minket igazán kifejez, hogy közben nem ismerjük fel: semmit nem kell tenni annak érdekében, hogy különlegessé váljunk. Bár egy szociológiailag kódolt csoport tagjai vagyunk, mégis egyedien valósítjuk meg az általánosat.

Vannak embercsoportok, akiknek nem kell keresni azt, hogy mivel legyenek különlegesek, mert kisgyermekkoruktól kezdve olyanok. Ők a homoszexuálisok, a nemzeteken belüli kisebbségek, a nem fehér emberek, a szubkultúrák képviselői, és többek közt a fogyatékosok. (Bocsi, ha valakit kihagytam, hirtelen ennyi jut eszembe.) A társadalmunk keresi a különlegest, mégis háttérbe szorítja azokat. A blogunk célja, hogy megmutassuk, igen is itt vannak velünk, ugyan úgy esznek, isznak, alszanak mint mi. Nem akarjuk megváltani a világot, csak azt, hogy lásd, hogy vannak, hogy voltak 40 éve, 100 éve, vagy előbb, hogy milyenek is ők. Ezek az embercsoportok elfogadnak Téged minden erőfeszítés nélkül. Cserébe ők is azt kérik: Fogadj-L! 

Hogy pontosan kiket? Az anyukádat, még akkor is, ha épp összevesztetek. A tesódat, még akkor is, ha nem jön el érted kocsival. A nénit, aki megy az utcán, és gorombán néz rád. A részeg fickót a villamoson. A káb'szerest a Deákon. Azt a fiatal vak srácot, aki hadonászik a fehér botjával, és rendszerint sípcsonton üt vele, mikor szállsz le a buszról. Azt a két lányt, akit minden nap látsz kézen fogva elmenni az ablakod alatt. A roma kis srácot, aki artikulálatlanul üvölt az utca túloldaláról. A zsidó nénit, aki elátkoz a buszon. A kínais csajt, aki csak annyit tud mondani, hogy eze'öccá'. A pincért, aki rossz kaját hoz ki neked. A TV képernyőjének jobb alsó sarkában lévő jelelő, kb. negyvenes nőt, aki miatt nem látszik, mi történik a képernyő jobb alsó sarkában. Az anyukát, és a 20 éves fiát, akit babakocsiban tol. És engem is, az acélbetétes bakancsommal.  Köszi. (: