2015. december 15., kedd

Mi van a Nap alatt?

A napokban újraolvastam azt a könyvet, amit valószínűleg mindenki 11 vagy 12 éves korában kiolvasott már egyszer. A kis herceget. Ez az információ valószínűleg senkit sem érdekel, és valószínűleg fogalmatok sincs, hogy mi köze az egész bloghoz. Valójában semmi köze az egész bloghoz, viszont létfontosságúnak tartottam ezt a kis információt megosztani az olvasóval, ugyanis e könyv indított el bennem egy számomra érdekes gondolatmenetet, amit most meg is osztok veletek.


Először is arra lettem figyelmes, hogy gyerekfejjel mindent másként látunk. Talán azért is tízes éveink elején szerepel e könyv kötelező irodalomként, mert aki a tantervet tervezte feltételezi, hogy az ilyen korú gyermekek feje érett már eléggé egy ilyen mű megértéséhez. Véleményem szerint tíz gyerekből 5 gondolja azt, hogy egy gyerek az univerzumban ugrál egyik bolygóról a másikra 5 pedig kapargatja a lényeg felszínének külső búráját. Felnőtt fejjel olvasva a könyvet teljesen más kép alakult ki bennem, mert értettem is, hogy egy szó egy mondatban mit takar.
„A felnőttek- mondta a Kisherceg - mindent túlbonyolítanak, mindent túlmagyaráznak.”
 Milyen igaz. Minden létező és minden nem létező dolgot definiálunk. Ha valami nincs definiálva, azt figyelmen kívül hagyjuk. (Példa: Fogyatékos emberek az idők kezdete óta éltek, de csak akkor kezdet el velük foglalkozni, mikor valaki elkezdett magával a fogyatékosság kérdésével foglalkozni.) A legtöbb embernek saját magáról is van egy definíciója, amiről vagy tud vagy nem. Egy gyereket nem érdekelnek a definíciók, sőt eszébe nem jutna gyártani akár egyet is. El tudjuk képzelni a következő szituációt:
Ádám és Jani ül a padlón egy óvodában, és mindenféle játékkal vannak körülvéve. Jani egy kisautót tologat a padlón- de képzeletben a M5-ös autópályán száguld embertelen sebességgel-, míg Ádám elővesz az egyik játékdobozból egy műanyag játék aligátort. Jani erre felemeli a fejét és megkérdezi Ádámtól, hogy az micsoda. Ádám válasza erre pedig „ A kezemben tartott műanyag játék egy aligátor sokszorosan lekicsinyített mása. Az aligátor egy óriáshüllő, ami mocsaras területek környékén és vizeiben él.”
A valóságban Ádám azt mondaná, hogy ez egy krokodil, vagy azt, hogy „Nem tudom. Kérdezzük meg az óvó nénit.”
Elgondolkodtatott, hogy miért nem engedjük meg a gyerekeknek, hogy miniszterek legyenek. Olyan egyszerűen gondolkodnak, hogy az irányításuk alatt egyszerű lenne élni. Emellett valószínű, hogy a törvénykönyveket is érthető nyelven fogalmaznák meg.
Definiáltuk a fogyatékos embert, a homoszexualitást, a nemzeti kisebbségeket, a szubkultúrákat, a feminizmust, a munkanélküliséget, az emigrációt, stb. A legtöbb fogalom mellé hasznos definíciót párosítani, viszont az emberek manapság túl sok mindenhez társítanak definíciót. Amint definiálódik valami a fejünkben azonnal potenciális problémának, fenyegetésnek vagy veszélynek látjuk. (Tarthatjuk fejtörőnek is vagy olyan dolognak, amin érdekes elgondolkodni. Például ez a cikk is így született.)
A gyermek cseperedése során megtanulja, hogy definíciókat kell képeznie az ismert és ismeretlen dolgokról. Valószínűleg azért mert felnőttektől tanul el mindent. Az új nemzedéket a régi tanítja. Vagyis a régi nemzedék átadja azt a tudást, amit neki is egy régi nemzedék adott át. Vagyis ugyan az a tudás adódik át nemzedékről nemzedékre. (Itt ne arra gondoljunk, hogy mit tanítottak az iskolában 1887-ben, és mit tanítanak most) Ezért igaz a mondás, miszerint „ Nincs új a nap alatt.”. Vagy, hogy a Száz év magányból idézzem Ursula Iguaránt „ Az idő nem múlik, csak forog önmaga körül.”
A gyermekfej még nagyon ártatlan, nem gondol rosszat semmiről. A negatív elítélést, sőt magát az elítélést beleneveli a társadalom. Az elfogadás egy olyan téma, amiről beszélni, vagy írni lehet, de tenni ellene semmit sem, pont azért mert nem lesz új a nap alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése