Először
is arra lettem figyelmes, hogy gyerekfejjel mindent másként látunk. Talán azért
is tízes éveink elején szerepel e könyv kötelező irodalomként, mert aki a
tantervet tervezte feltételezi, hogy az ilyen korú gyermekek feje érett már
eléggé egy ilyen mű megértéséhez. Véleményem szerint tíz gyerekből 5 gondolja
azt, hogy egy gyerek az univerzumban ugrál egyik bolygóról a másikra 5 pedig
kapargatja a lényeg felszínének külső búráját. Felnőtt fejjel olvasva a könyvet
teljesen más kép alakult ki bennem, mert értettem is, hogy egy szó egy
mondatban mit takar.
„A
felnőttek- mondta a Kisherceg - mindent túlbonyolítanak, mindent túlmagyaráznak.”
Milyen igaz. Minden létező és minden nem
létező dolgot definiálunk. Ha valami nincs definiálva, azt figyelmen kívül
hagyjuk. (Példa: Fogyatékos emberek az idők kezdete óta éltek, de csak akkor
kezdet el velük foglalkozni, mikor valaki elkezdett magával a fogyatékosság
kérdésével foglalkozni.) A legtöbb embernek saját magáról is van egy
definíciója, amiről vagy tud vagy nem. Egy gyereket nem érdekelnek a
definíciók, sőt eszébe nem jutna gyártani akár egyet is. El tudjuk képzelni a
következő szituációt:
Ádám
és Jani ül a padlón egy óvodában, és mindenféle játékkal vannak körülvéve. Jani
egy kisautót tologat a padlón- de képzeletben a M5-ös autópályán száguld
embertelen sebességgel-, míg Ádám elővesz az egyik játékdobozból egy műanyag
játék aligátort. Jani erre felemeli a fejét és megkérdezi Ádámtól, hogy az
micsoda. Ádám válasza erre pedig „ A kezemben tartott műanyag játék egy
aligátor sokszorosan lekicsinyített mása. Az aligátor egy óriáshüllő, ami mocsaras
területek környékén és vizeiben él.”
A
valóságban Ádám azt mondaná, hogy ez egy krokodil, vagy azt, hogy „Nem tudom.
Kérdezzük meg az óvó nénit.”
Elgondolkodtatott,
hogy miért nem engedjük meg a gyerekeknek, hogy miniszterek legyenek. Olyan
egyszerűen gondolkodnak, hogy az irányításuk alatt egyszerű lenne élni.
Emellett valószínű, hogy a törvénykönyveket is érthető nyelven fogalmaznák
meg.
Definiáltuk
a fogyatékos embert, a homoszexualitást, a nemzeti kisebbségeket, a
szubkultúrákat, a feminizmust, a munkanélküliséget, az emigrációt, stb. A
legtöbb fogalom mellé hasznos definíciót párosítani, viszont az emberek
manapság túl sok mindenhez társítanak definíciót. Amint definiálódik valami a
fejünkben azonnal potenciális problémának, fenyegetésnek vagy veszélynek
látjuk. (Tarthatjuk fejtörőnek is vagy olyan dolognak, amin érdekes
elgondolkodni. Például ez a cikk is így született.)
A
gyermek cseperedése során megtanulja, hogy definíciókat kell képeznie az ismert
és ismeretlen dolgokról. Valószínűleg azért mert felnőttektől tanul el mindent.
Az új nemzedéket a régi tanítja. Vagyis a régi nemzedék átadja azt a tudást,
amit neki is egy régi nemzedék adott át. Vagyis ugyan az a tudás adódik át
nemzedékről nemzedékre. (Itt ne arra gondoljunk, hogy mit tanítottak az
iskolában 1887-ben, és mit tanítanak most) Ezért igaz a mondás, miszerint „
Nincs új a nap alatt.”. Vagy, hogy a Száz
év magányból idézzem Ursula Iguaránt „ Az idő nem múlik, csak forog önmaga
körül.”
A
gyermekfej még nagyon ártatlan, nem gondol rosszat semmiről. A negatív elítélést,
sőt magát az elítélést beleneveli a társadalom. Az elfogadás egy olyan téma,
amiről beszélni, vagy írni lehet, de tenni ellene semmit sem, pont azért mert
nem lesz új a nap alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése